Az elvárosiasodás egyik következménye az lett, hogy gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül haladunk el embertársaink mellett. Ez igazából érthető is, hiszen ha mindenkit köszöntenénk, akkor a városunk jelenlegi hangszennyezettsége a sokszorosára nőne a milliónyi egyszerre elhangzó "Szevasz"-októl.

Ha azonban egy társasházban vagyunk, liftbe szállunk, vagy csak elmegyünk vidékre, akkor arra az időre annak a kis közösségnek a tagjává válunk, s a kis közösségben már illendő a köszönés.

Éppen egy ilyen kis közösség tagjai vagyunk akkor is, ha egy erdei túraútvonalon járunk akár gyalogosan, futva, bringázva, vagy bármi más módon. Ha találkozunk valakivel, szinte biztosra vehetjük, hogy az illető is hasonló módon érez a természet, az aktív kikapcsolódás iránt, s mint a túrázók közösségének a tagját, illik köszönéssel üdvözölni. Olyan komor is lenne, ha egy hosszú séta közben szó nélkül mennénk el egymás mellett.

Kivétel erősíti a szabályt!

Van különbség túrázó, kocogó, vagy a vasárnapi kerékpáros és az edzésképpen futó vagy kerékpározó között. Míg előbbiek első sorban a táj szépsége és a tiszta levegő miatt mennek az erdőbe, addig a sportolók teljesítményük javítására, nehéz fizikai igénybevétlt jelentő edzésre használják a nyomvonalakat. Nem szabad hát megsértődni akkor sem, ha barátságos "Ahoy"-unkat nem viszonozzák akár fejbiccentéssel sem, mert egy intenzív edzés közben a sportolók 100%ban a teljesítményre koncentrálnak.

Ha azt látjuk, hogy egy ilyen sportoló közeledik felénk, csak engedjünk Neki utat, hogy ne álljuk útjukat. Nem utolsó sorban, ha köszönés helyett inkább csak félreállunk, nagyobb valószínűséggel kapunk egy nyögést vagy egy intést köszönetképpen.

 

Forrás: www.mozgasvilag.hu