2010. szeptember 09., csütörtök - Ádám
Magyar Természetbarát Szövetség

Felavatták az új turistautakat a Baranyai-dombságban

Új turistautakat avattak Máriakéménden

Új turistautakat avattak Baranyában, így könnyen megközelíthetők a máriakéméndi Török-vár romjai a barlangi üreggel.

 
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Máriakéméndi Hagyományőrző és Sport Egyesület új turistautakat avatott a Baranyai-dombságban. A 2010 július 4-én 14.00 órakor kezdődő avatáson a mintegy 60 résztvevő megtekinthette a máriakéméndi kegytemplomot, ezt követően az új kék körtúra útvonalán jutottak fel a Kéméndi-tetőre, majd onnan a kék rom jelzésen a Török-vár romjait keresték fel. Az avatáson beszédet mondott Máriakéménd polgármestere, Rott Ferenc, Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke és Biki Endre Gábor, aki a vár történelmi hátterét ismertette. A nemzeti színű szalag átvágásával átadták az új turistautat, majd az asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhelyen a Máriakéméndiek babgulyással, üdítővel és borral várták a túra résztvevőit. Az avatást követően a résztvevők a túrát Máriakéménden fejezték be.
 

Cikk első megjelenése: 2010-07-04 23:13
Belépés, regisztráció
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter