2010. 03. 12. , péntek - Gergely
MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG
banner

Történetünk

A 130 éves múltra visszatekintő, szervezett magyar természetjárás méltó reprezentánsa közel 500 tagszervezetével, majd 20 ezer igazolt tagjával a Magyar Természetbarát Szövetség - a Nemzetközi Természetbarát Szövetség (NFI) és az Európai  Gyalogos  Turistaszövetség (EWV) magyar tagszervezete.

A szövetség sokoldalú, szerteágazó tevékenységet folytat. A hat szakág (gyalogos, kerékpáros, vízi, túrasí, hegymászás, barlangászat) rendszeres túráival, változatos programjaival hív és vár minden érdeklődőt és a természetben túrázni, kikapcsolódni vágyót. Minden megyében, nagyobb városokban működik természetjáró szervezet, akik szívesen látnak érdeklődőket rendezvényeikre, új tagokat soraikba.

A szövetség és tagszervezetei több, évente ismétlődő, országosan is ismert nagyrendezvényt szerveznek (gyalogos, kerékpáros turisták országos találkozói, 25-100 km-es teljesítménytúrák, tájékozódási versenyek, Mikulás túrák, vetélkedők, több napos országjárás, stb.)

A szövetség elkötelezett híve környezetünk és a természet védelmének, a biológiai sokféleség és gyönyörű erdeink fennmaradásának. A túravezetők és a vizsgázott polgári természetőrök tanácsaikkal, észrevételeikkel segítik, tájékoztatják a túrázókat, kirándulókat.

Az ország területén, majd 15 ezer km jelzett turistaút található, melynek kataszterezése, karbantartása, járhatóságának folyamatos biztosítása a sok évtizedes hagyomány alapján a szövetség önként vállalt feladata. Mindez az utóbbi éveket leszámítva minimális anyagi támogatás mellett, a vandálok és önjelölt piktorok okozta károkkal szemben is működött.

Hétvégi túráikat akár több hetes pihenésüket is programajánlatainkkal, útikönyvekkel, térképekkel, túramozgalmak igazolófüzeteivel segítjük. Előzetes egyeztetés alapján szakképzett túravezetőt is biztosítunk. Tagszervezeteink és együttműködő partnereink turista- és kulcsos-házaiban - jó túra kiindulási pontokon - kedvező árú szálláslehetőségekkel várják a természet vándorait.

Ha Ön megszerette a kirándulásokat és érdekli a természet utánozhatatlan szépsége, de bizonytalan a tájékozódásban; keresse a túravezető képzés lehetőségeit, ahol megtanulhatja mindezt.

Ha szeretné támogatni a természetjárást, az egészséges életmód elterjedését hazánkban adójának 1 %-ával, azt köszönettel elfogadjuk a 19001511-1-42 adószámra.

Rendezvényeinkről, eseményeinkről olvashat e honlapon vagy a havonta megjelenő Természetbarát Turista Magazin számaiban és sok más kiadványban, a tagszervezeteink híradóiban, honlapjain.

Minden érdeklődőt, egészségéért tenni akarót hív és vár túráira, tagjai körébe a Magyar Természetbarát Szövetség!

ESEMÉNYNAPTÁR
Normál - 2010 Március
H K Sze Cs P Szo V
12.2010-03-12
Szarvas Mátyás filmbemutatója Egerben
13.2010-03-13
Pécs 2010
2010-03-13
Hóvirág kereső túra
14.2010-03-14
Dél-Börzsönyi kilátások TT
2010-03-14
A Börzsöny jelentős történelmi értékei
15.2010-03-15
Petőfi emléktúra
2010-03-15
Fiatalok Túraversenye
2010-03-15
Petőfi Emléktúra - Mezőberény - IDŐPONT VÁLTOZÁS!
2010-03-15
Március 15. emléktúra Isaszegen
2010-03-15
XIII. NÉPEK TAVASZA teljesítménytúra
16. 17. 18. 19. 20.2010-03-20
22. Kaposvár Városismereti verseny
2010-03-20
Lepke 25/40 teljesítménytúra
2010-03-20
Rév-Sonkolyos, jobb oldali gerinc
2010-03-20
Túrák a Pannonhalmi-dombságban
21.2010-03-21
Vonuló madarak az Ipoly völgyében
22. 23. 24. 25. 26. 27.2010-03-27
Bükki Házak - kreatív teljesítménytúra
2010-03-27
Ébredő Természet - Túraverseny
2010-03-27
Erdei Manók túra
2010-03-27
Magyarországi Forrástúrák a Pilis - Visegrádi-hegységben
2010-03-27
Haranghy Emléktúra
28.2010-03-28
GreenZone-BÉKÁS IDŐFUTAM BUDAPEST BAJNOKSÁG
29. 30. 31. 1. 2. 3.2010-04-03
Kankalin túra
4.2010-04-04
Isaszegi Csata Emléktúra
5.2010-04-05
Húsvéti túra
2010-04-05
TOJÁS 40-30A-30B-20
6. 7. 8.2010-04-08
Széchenyi Emléktúra
9. 10.2010-04-10
Szkerisórai-jégbarlang
2010-04-10
Petőfi 70, 70 MTB
2010-04-10
PanoráMaraton
2010-04-10
PanoráMaraton
11.
12.
BELÉPÉS - REGISZTRÁCIÓ
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
KERESÉS

Címke keresése

Címkefelhő

RSS HÍREK
eMagyarország pont