Országos Kéktúra

Előzmények:
Magyar Turista Lexikon (1941): „Országos Kék Út, a Füzéri-vár vidékéről a Sátorhegyeken, Baradlán, Bükkön, Mátrán, Börzsönyön, Pilisen, Gerecsén, Vértesen, Bakonyon, Balaton-felvidéken, Kemenesalján át az Írottkőig vezető és mindenütt kékkel jelzett, körülbelül 1000 km-es útvonal.”

„Szent István túra. A Magyar Turista Szövetség elhatározta, hogy minden jubileumán (tehát 1938, 1943, 1948 stb. években) végigjárja az országot az „országos kék” útjelzés mentén. Ma ez az út hozzávetőleg 1000 km, melynek egyik végpontja Írottkőn, a másik a Füzéri várrom közelében lévő Tolvaj-hegyen van. Az 1938. évi túra a két végpontról egyszerre indult és kb. 22-24 túranap alatt ért az út központján fekvő Dobogókőre.”

*      *      *  

   A Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztályának vezetői (Bokody József, Forgó János, Thuróczy Lajos, dr. Vízkelety László) az 1950-es évek elején egy szentléleki sítábor hosszú téli estéjén valami új ötleten törték a fejüket. Abban az időben a szigorú tiltások miatt a turisták nem juthattak túl az ország határain. Az ország aprólékos megismerésében, a túrázói minősítés elérésében vagy tájékozódási versenyzésben vetekedhetett aki többet akart és tudott teljesíteni. A Loko-turisták vezetői szerettek volna valami olyan célt kitűzni sporttársaik elé, ami megfogható, teljesíthető és élményt nyújtó feladat lenne. Ekkor „találták fel” a II. Világháború előtti idők „Országos Kéktúra” útvonalának és az egykori Szent István Túrának az összevonását, vagyis az „Országos Kék” túramozgalmat.

   A szakosztály 1952-53. évi túratervének alapját a „Kéktúrák” jelentették, amelyet Tapolca (nyugat) és Tolvaj-hegy (kelet) között írtak ki. Elkészítették az Országos Kék-túrák Kézikönyve c. füzetet, amely a 852 km-es útvonalat 25 szakaszra bontotta. 15 szakaszért karjelvényt (emblémát), az egész útvonal bejárásáért Kék-túra jelvényt kaptak a teljesítők.

   A vasutas természetjáróknak már akkor működött szakszervezetük mellett egy természetjáró társadalmi bizottság, amely országosan is nagyon sokat kezdeményezett a természetjárásban. 1953-ban ez a bizottság a vasutas turistákra kiterjesztette a Kéktúra mozgalmat. Bokody József szerkesztésében, Sütő Nagy Attila összeállításával kiadtak egy vasutas országos kéktúra füzetet, amely a hiányzó turistatérképek pótlására vázlatokat tartalmazott az egész útvonalról. Később (1955) különböző szakmai sportegyesületek összevonása, majd az önálló szakmai természetbarát egyesületek megalakulásával (1960) kialakult gyakorlat alapján nemcsak a vasutas, hanem más szakmák természetjárói is teljesíthették az útvonalat és megkaphatták az Országos Kéktúra „vasutas” jelvényét.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Magyar Természetbarát Szövetség átvette a kéktúrázás irányítását. Kéktúra Bizottságot hozott létre (annak vezetője a vasutasok korábbi szakembere, Sütő Nagy Attila lett), és 1961-ben kiírta az „Országos Kéktúra” mozgalmat. Kissé módosított, új Kéktúra jelvény, új teljesítményigazoló füzet készült (akkor már Sümegtől Nagy-Milicig vezetett az útvonal).

   1964-ben oly népszerű volt a Kéktúrázás, hogy az Állami Könyvterjesztő Vállalat kezdeményezésére „Az Országos Kéktúra útvonala mentén” címmel (Thuróczy Lajos szerkesztésében), színes nyomvonal vázlat melléklettel útikalauz jelent meg.

   A hetvenes években a Kéktúra végpontját az osztrák határ közeli Velem községig hosszabbították meg. Így az évtizedekkel előbbi útvonalból a Kőszegi-hegység is visszakerült a Kéktúra útvonalába.

   A szervezett természetjáró berkeket is túllépő népszerűsítést kapott a túramozgalom a nyolcvanas évek elején. Peták István szerkesztésében és Rockenbauer Pál rendezésében elkészült „Másfélmillió lépés Magyarországon” címmel az Országos Kéktúra és az azt szegélyező útvonalat bemutató 14 részes filmsorozat.

   A történet itt nem fejeződött be. A nyolcvanas évek második felében a Televízió természetjárással beoltott lelkes munkatársai folytatták útisorozatukat. „Még egymillió lépés” során Velemtől Szekszárdig jutottak, s ebből kialakult a megyei természetbarát szövetségek kezdeményezésével, majd az országos szövetség közreműködésével a „Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra” útvonala (Írottkőtől Szekszárdig).

   A tévések újabb filmje, a „Kerekek és lépések” újra lendületbe hozta azt az elképzelést, amely régóta élt egy teljes Kéktúra Kör kialakításáról.

   A Tolna megyei természetjárók Szekszárdtól a bajai Duna-hídig, a Bács-Kiskun megyeiek Öttömösig, a Csongrád megyeiek tovább Gádorosig, innen a Békés megyeiek Körösszakálig, a hajdú-bihariak és a szabolcs-szatmár-beregiek Cigándig, a borsodiak pedig Sátoraljaújhelyig megtervezték az új Kék-útvonalat.

   Így 1996-ra, a honalapítás 1100 éves évfordulójára összeállt az „Alföldi Kéktúra” is. Ezzel igazán „országos” lett az egész országot körbejáró Kéktúra útvonal.

   Hozzátartozik a történethez, hogy évek alatt sok fiatal, sőt gyermek is járta a Kék útvonalat. A kéktúrázás megkedveltetése és a legfiatalabbak részére kedvezőbb feltételek nyújtása érdekében a Szövetség kiírta külön az Úttörő Kéktúra mozgalmat is. Az akkori Kéktúra útvonalat nyolc, majd később kilenc tájegységre osztották. Az egyes részútvonalakon 50-50 km teljesítéséért a gyerekek külön-külön tájegységi jelvényt kaptak. Az Úttörő Kéktúra jelvényt az kaphatta meg, aki a teljes Kéktúrából 300 km-t járt be.

   Az 1980-as évek végén a nemzetközi és hazai átalakulások a Kéktúra mozgalomra is hatottak. Több természetjáró szervezet, élén a Bp. XI. kerületi szövetséggel, kezdeményezték Szent István halálának 950., és az 1938. évi Szent István túra (vándorlás) 50. évfordulóján újabb emléktúra megrendezését. A Magyar Természetbarát Szövetség közreműködésével 1988-ban Hollóházáról és Írottkőről egyidőben, ünnepélyesen el is indult az emléktúra két részlege. Az osztrák-magyar határon, Írottkőnél kivételesen megbontották az akkor még meglévő „vasfüggönyt”. Civilbe öltözött határőrök kíséretében több száz osztrák és magyar turista találkozója tette ünnepélyessé az indulást. Az emléktúra két részlege egy hónapig haladt kelet, illetve nyugat felé. Augusztus 20-án Dobogókőnél – mint 50 évvel korábban – ünnepélyesen találkozott a Kéktúra Vándorlás két csoportja.

   Az időközben bekövetkezett kedvező változások lehetővé tették a Kéktúra legnyugatibb részén (Velem és Kőszeg között) az útvonal megváltoztatását. Így közvetlenül az Írottkőnél kezdődik most a hagyományos Kéktúra és Kőszegen át halad északkelet felé. Ugyancsak innen indul a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és Bozsokon át folytatódik Szekszárd felé.

   A több mint negyven év alatt, több mint 4000 Kéktúra jelvényt adott ki a Szövetség. A Kéktúra igazolófüzetet számtalanszor kellett újra és újra kiadni. Részben mert elfogyott, részben az útvonal szükségszerű megváltoztatása miatt (eddig kb. 60000 példány készült). Átdolgozásait Légrády Márton, majd Pálmai Vencel irányította.

Még néhány tudnivaló a túramozgalom történéseiből:
-          a vasutas Kéktúra korszakban az első Kéktúra jelvényt Horváth József (Budapesti Lokomotív SK Természetjáró Szakosztálya) szerezte. A szövetség által irányított mozgalom első jelvényszerzője Völgyi Flórián (Diósgyőri Vasas) volt;

-          több túrázó és tájékozódási versenyző egy hónapon belül járta végig az útvonalat;

-          az útvonalon három „kéktúra” emlék(mű) készült, amelyek száma ma már ennél több: 
       1.          Kőszegi-hegység / Velem-Szt. Vid kápolna mellett Kőhalmi Vilmos szombathelyi vasutas túravezető kezdeményezésére (1978) kő emlékmű;
      2.          Badacsonytördemic vasútállomáson bronz emléktábla Trencséni Zsigmond közreműködésével az összvasutas kéktúra mozgalom 25 éves évfordulója emlékére (1978)
       3.          Hollóháza / Lászlótanya mellett Lendeczky László borsod megyei szövetségi elnök irányításával kő emlékmű a túraútvonal keleti kezdő, illetve végpontján;

-          az MTSZ Kéktúra Bizottságának vezetői: Sütő Nagy Attila (1962-1982) Légrádi Márton (1983-1988), Tóth Ferenc (1988-1992), Bozó András (1992-től);

-          jelentős azon túrázók száma, akik többször is végigjárták a teljes útvonalat (kétszer, háromszor, sőt többször!);

-          az eredeti Országos Kék útvonal (Kőszegtől Sátoraljaújhelyig) időközben az E-4 (Spanyolországtól Görögországig vezető, Európai Hosszútávú Turistaút) része lett;

-          az E-3-as nemzetközi útvonal Sátoraljaújhely és Ártánd között együtt halad az E-4 úttal;

-          az E-7-es út Szlovéniából érkezik hazánkba és Bajánsenyétől a Dél-Dunántúli-, majd az Alföldi Kéken vezet Mindszentig (innen külön piros jelzésen ágazik ki Szeged térsége érintésével Nagylakra, a magyar-román határig).

Előzmények

   A Turistaság és Alpinizmus XIX. évfolyam 6. számában megjelent cikkében foglalta össze a turista útjelzésekkel kapcsolatos javaslatait Strömpl Gábor.

   A Magyar Turista Szövetség októberi tanácsülésén dönt egy munkabizottság létrehozásáról, amelynek tagjai: Horn K. Lajos a szövetség társelnöke, Lakner Károly és dr. Strömpl Gábor.

 1929. december 2.-án a szövetség tanácsa az útjelzések egységesítésére kiküldött bizottság tervét kisebb módosításokkal elfogadta, vonatkozó szabályzatát 1930. január 1-i hatállyal léptette életbe. Határozatában úgy döntött, hogy az utak átfestését 5-10 esztendőn belül kell végrehajtani.

   1930. március 3.-án Strömpl Gábor bemutatja az országos jelzési rendszerbe tartozó úgynevezett „hosszú jelzések” tervét. Azt a tanácsülés tanulmányozásra kiadja az Útjelző bizottságnak.

   A Szövetség az év során felosztja a turistavidékek munkaterületeit tagegyesületei között.  Április 7.-én tartott tanácsülésén az egyesületi „útjelzési tervek” elbírálását az Útjelző bizottság saját hatáskörébe utalja.

   Az MTSZ elnöksége májusban az Útjelző bizottság javaslata alapján kijelölte az egész országon átmenő kék útjelzés irányát és két végpontját.

Az Országos Kék Turistaút

    Létrejötte Strömpl nevéhez fűződik. Az ország turista úthálózati terve kidolgozásakor támadt az az ötlete, hogy az egyes hegységi fővonalak összekapcsolásával megteremthető egy olyan hosszú út, amely a Bükktől a Bakonyig terjedne – felfűzve hazánk turisztikai gyöngyszemeit – vagy azt meghosszabbítva a trianoni határokig. Keleten a Galyaságon és Sátor-hegyeken át Nagy-Milicig, Nyugaton pedig – egy göcseji megoldást mellőzve – a Kis-Alföldön keresztül a Kőszegi vagy Soproni-hegységben érné el az ország határát.

   Az út eredetileg piros lett volna (a MKE Tapolcai osztálya el is készítette a Tapolca – Szigliget – Nemestördemic – Badacsony szakasz jelzését), de mivel a tervezett nyomvonal több kisebb szakasza – a Cserhátban pedig közel 100 kilométer – korábban kék színnel lejelzésre került, a Szövetség az átfestés helyett a kék szín mellett döntött.

   Az út elnevezésére történtek javaslatok, például az „Árpád-út”, de a Szövetség tanácsa 1937. január 11.-i ülésén Zsitvay Tibor javaslatára a névadás elvetése mellett dönt, úgy határoz, hogy névadásra legkorábban az útvonal teljes elkészülte után kerülhet csak sor. Erre négy évtizeddel később – a teljes útvonal felfestése után – módunk lett volna, de akkor már a névadásnak nem volt jelentősége.

   Strömpl maga számos kifejezést használ az útvonalra: turisták nagyútja, országos fővonal, országos turista útvonal, Országos kék út, országos kék-jelzés, vagy egyszerűen csak nagyút, vagy kékút.

   Az útvonal váltakozó intenzitással készült. Igazi lendületet 1935 jelentett, amikor befejezik a mátrai utak jelzését, az Encián Turisták kibővített munkaterületükön átfestik a Nagymaros – Hegyestető – Köves-mező piros jelzést, valamint Békás-rétig a TIT jelzést. A Gyopár TE is elkészül a Bajóti Öregkő – Héreg – Felsőgalla szakasz jelzésével. A következő évben a BOTE befejezi a Nagy-Villám – Dobogókő között a jelzési feladatát. A munkát többször hátráltatja, hogy a tilos területek miatt a csatlakozási pontokat változtatni kell, kompromisszumos megoldásokat kell keresni. 1938-ra az út közel négyötöde készül el.

   A világháború után a tilos területek csökkenésével lehetőség nyílt, hogy az útvonal jobban közelítsen az eredeti elképzelésekhez. A kedvező változtatások mellett – többnyire honvédelmi indokokkal – néhány kényszermódosításra is sor került. A hetvenes években elkészült az útvonal nyugati szakaszának jelzése Velemig, majd a rendszerváltás után elérte eredeti végpontját Írottkőt is.

   Ez a túraútvonal Európa első hosszútávú turistaútja. A Kőszeg – Sátoraljaújhely közötti szakasza pedig a későbbiekben – a Spanyolországból Görögországba tartó – E-4 számú Európai Hosszútávú Turistaút része lett.

Az útvonal „avatása”

   Az országos kék jelzés bejárására – tárgysorozaton kívül – tett javaslatot Zsitvay Tibor a szövetségi tanács 1936. szeptemberi ülésén.  A szövetség védnök-elnöke a terv megvalósítására a következő év nyarát ajánlotta. A nagy távolság teljesítésének időigénye miatt a szövetségi monstre-túrán egy szűkebb vezetőséghez szakaszokra csatlakozó – elsősorban területileg érintett – kisebb turistacsoportokat képzelt el.

    1936. november 9.-én az MTSZ tanácsának ülésén határozatot hoznak, hogy 1937-ben a kék jelzés útvonalán „staféta túrát” rendeznek.

   Az Útjelző bizottság 1937. január 7.-i ülésén foglalkozott az országos kék helyzetével. Jelentésében beszámolt arról, hogy 237 kilométer jelzése nem történt még meg, ennek többsége a Dunántúlra esik. Javasolta, hogy a szövetség tisztségviselői – a tanács tagjai bevonásával – ellenőrizzék a munkaterületeket.

   A márciusban tartott közgyűlés – elnöki indítványra – felkérte Dr. Strömpl Gábort az országos vándorlás előkészítésére.

   Április 19.-én az „Országos Vándorlás” előkészítésére bizottságot hoznak létre. Az esemény tervezett időpontja 1937. június 27. – augusztus 20. A túra az országos kék keleti részén került volna megrendezésre.

   A június 12.-i tanácsülés a rendezvényt Dr.Zsembery Gyula, Papp Dénes és Dr. Hahn Sándor indítványtára jubiláris túraként 1938-ra halasztja, március 15.-i kezdőnappal.

   A tanács a bugaci vándorgyűlés javaslatát elfogadja, és a jubiláris eseményt Szent István túrának, illetve Szent István turistavándorlásnak nevezi el.

 A Szent István vándorlás

   A névadásban a hazafias gondolkodás mellett döntő szerepet játszott, hogy a szövetség vezetői úgy látták, a rendezvénnyel jelentős propagandát fejthetnek ki országos szinten. Nagy társadalmi, politikai, egyházi támogatást érhetnek el. Úgy érezték, ezek révén több tilos területet sikerül megnyitni a szervezett turisták számára.. A siker érdekében a tisztikar és a tanács tagjai az előkészítés során felkeresték minden jelentősebb város polgármesterét, függetlenül attól, hogy a település az útvonalon fekszik, vagy sem. A programba beiktattak egy székesfehérvári napot, és az esemény zárását Esztergomba tervezték

   A túra végleges tervét, útvonal és időbeosztását a szövetségi értesítő februári számában tették közre. Az Írottkőről március 20.-án, Tolvaj-hegyről egy héttel később Zsitvay Tibor egy-egy vándorbot átadásával indította útjára a két csoportot. A túrák hétvégeken, ünnepnapokon folyamatosan haladtak. A túravezetők – néhány szövetségi vezető mellett – a területet kezelő egyesületek vezetőiből kerültek ki. A keleti és nyugati túracsoport pünkösd hétfőjén találkozott Dobogókőn.

   A jubileumi túrán 45 egyesület 853 turistával képviseltette magát, a résztvevők összesen 2751 túranapot teljesítettek. A legaktívabb Dr.Zsembery Gyula 27 nappal. Rajta kívül még 15-en vehették át az aranyozott emlékjelvényt 20 túranap feletti teljesítéséért. 50 résztvevő ezüstözött jelvényt kapott 10-16 nap teljesítéséért, 156-an bronzot, 5-8 nappal. 206 túrázó 2-4 napot, 425 fő egy napot járt végig.

   A túra esztergomi zárórendezvényén ugyan elhatározták, hogy 5 évenként hasonló eseményt rendeznek, de 1943-ban a szövetség akkori vezetői inkább a több színhelyen megrendezésre kerülő Mátyás-túrák mellett döntenek. Az Országos Kéken csak ötven év múlva került sor a jubileumi túrához hasonló eseményre. 1988-ban a XI. kerületi Természetbarát Bizottság a szövetség támogatásával és közreműködésével túrát szervezett Szent István Emléktúra néven. A rendezvény programját a Turista Magazin májusi számában tették közre.

   A túra két csoportja egy időben indult el Hollóházáról és Írottkőről és 30 napi vándorlás után augusztus 20.-án Dobogókőn találkozott. Az első rendezvénytől eltérően 3 pihenőnap beiktatásával folyamatosan tették meg az utat. A keleti csoportot Matolcsi György és Csom József vezették, a nyugati csoport túravezetője – a szervezésben oroszlánrészt vállaló – Mészáros János volt.

Az Országos Kéktúra

    Vizkelety László javaslatára a Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztálya 1952. évi programját az országos kék útvonalára szervezett „Kéktúrákra” építette fel. Az egyesület tagjai részére szervezett túrák képezték a következő évi eseménynaptárjuk gerincét is. A kibontakozó új túramozgalom létrehozói: Bokody József, Thuróczy Lajos, dr. Vízkelety László és Forgó János voltak. A Tapolca és Tolvaj-hegy közötti 852 km-es útvonalat 25 szakaszra osztották fel. A 15 szakaszt teljesítőket, valamint a teljes útvonalat bejárókat díjazták. Az első sikeres teljesítő Horváth József volt.

   A vasutas szakszervezet mellett működő természetjáró társadalmi bizottság kezdeményezésére 1953 végén az ország többi vasutas turistájára is kiterjesztették a Kéktúra mozgalmat. Az önálló szakmai természetbarát egyesületek megalakulásával 1960-tól már más szakmák természetjárói is megszerezhetik az Országos Kéktúra „vasutas” jelvényét. A túramozgalom követelményeit az első 5 évben mintegy félszázan teljesítették.

   Az érdeklődés jelentős növekedése meghaladta a szakosztály erejét, ezért a mozgalom szervezését, irányítását 1961-ben átadta a Magyar Természetbarát Szövetségnek. Az MTSZ létrehozta a Kéktúra Bizottságot, vezetésével a vasutasok korábbi szakemberét Sütő Nagy Attilát bízta meg. Az év folyamán kiírta az „Országos Kéktúra” mozgalmat. A 910 km-es túra ekkori végpontjai Sümeg és Nagy-Milic.

A túramozgalmat 2008 év végéig 4400-an teljesítették.