2012. május 25., péntek - Orbán
termeszetbarat.hu »Túramozgalmak
Magyar Természetbarát Szövetség

Őrvidék Turistája

Saját tagszervezet által szervezett mozgalom
Hegyek Vándorai Turista Egyesület
Érintőpontos mozgalom Érintőpontos mozgalom
Útvonalkövető mozgalom Útvonalkövető mozgalom
Létező
PalmaiVencel



Leírás:

Őrvidék Turistája

A túramozgalom jelvénye

A Hegyek Vándorai Turista Egyesület az Őrségi Nemzeti Park, - illetve az Őrség és Vendvidék természeti szépségeinek, mű­emléki látnivalóinak jobb megismerése céljából „Őrvidék Turistája” elnevezéssel új jelvényszerző túramozgalmat indított, az 1999. évtől kezdődően.
 
Korábban a Vas Megyei Természetbarát Bizottság szervezésében működött az „Őrség Turistája” jelvényszerző túramozgalom, azonban a rendszerváltást követően – kedvező módon – megváltoztak a lehetőségek a tájegységben, ezért újra kellett gondolni a túramozgalom további sorsát.
Megszűnt a „vasfüggöny”, s emiatt a továbbiakban már nem volt akadálya annak, hogy akár közvetlenül az államhatár mellet is vezessen jelzett turistaút. A Magyar Természetbarát Szövetség kiadta az Őrség - Vendvidék turistatérképét, így a korábban politikai okokból megközelíthetetlen területek a természetjárók népes táborának is felfedezhetővé váltak.
 
Egyesületünk védnökséget vállalt az Őrség és Vendvidék felett, annak turisztikai feltárása és fejlesztése érdekében, s ezen elhatá­rozását alapszabályában is rögzítette. Mindezek következtében több szervezet és önkormányzat támogatásával, mintegy 360 km jelzett turistaút folyamatos karbantartását végezzük hazánk e gyönyörű szegletében.
 
Bármilyen bélyegzővel
Egyéb módon
Igazolófüzettel
Saját bélyegzőkkel
Jelvény
http://hvte.click.hu
990 alkalommal

A túramozgalom összesítése: 85.7 km, 21 db érintőpont


A túramozgalom érintőpontjai

Az érintőpontok nevére kattintva a megfelelő pont adatlapjára jutsz, ahol a pont állapotával kapcsolatos észrevételeket is olvashatod. Regisztrált felhasználóként Te magad is írhatsz megjegyzést a pont állapotáról.

Őrvidék Turistája

Státusz Igazolás Név Észrevételek
1. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Szentgotthárd
2. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Egyéb Zsidahegy
3. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Felsőszölnök
4. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Egyéb Hármashatár
5. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Egyéb Kétvölgy
6. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Farkasfa
7. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Kondorfa
8. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Egyéb Ispánk
9. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Kisrákos
10. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Hegyhátszentjakab
11. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Zalalövő
12. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Nagyrákos
13. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Kerkáskápolna
14. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Gödörháza (Magyarszombatfa)
15. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Szalafő, Pityerszer
16. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Őriszentpéter, Templomszer
17. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Pankasz, szoknyás harangláb
18. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Kercaszomor, szomoróci harangláb
19. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Magyarszombatfa, Fazekasház
20. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van A teljesítés más céges bélyegzővel is igazolható Velemér, rk.műemléktemplom
21. Ezt a pontot kötelező felkeresni Az érintőpont létezik, elérhető Itt a túramozgalomnak saját bélyegzője van Szlovénia, Kapornak (Krplivnik), Néprajzi Gyűjtemény
 

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 1 520 regisztrált felhasználó
  • 1 054 hírlevél előfizető
  • 406 természetbarát szervezet
  • 2 209 turistaút szakasz
  • 11 953 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 1 318 túramozgalom teljesítő
  • 70 esemény
  • 717 megjelent cikk, hír
  • 151 belső oldal
  • 713 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter